Kedves Állattartók!

A holnapi nap folyamán katasztrófariasztási gyakorlatot tart az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az ország teljes területén. Ennek keretében 2500 db légvédelmi szirénát szólaltatnak meg.
A kertben tartott állatokat célszerű elzárni a gyakorlat időtartama alatt, mert a légvédelmi szirénák erős hangjától megijedhetnek.
 

Szerző: Norelai  2011.11.20. 16:40 Szólj hozzá!

Címkék: állat elzárás szabadon tartott katasztrófariasztás

Két héttel ezelőtt megkeresett Brophy, hogy lenne egy jó programja a hétvégére. :) Egyik görénytartó barátnője felajánlotta a Generali Mosolyvadász akció keretében, hogy az egyik budapesti gyermekotthonba visz görényeket. Brophynak eszébe jutott, hogy patkányokat is lehetne vinni, a gyerkőcök biztos örülnének nekik.

Gondoltam, miért ne... Rajzoltam néhány patkányos kifestőt a gyerkőcöknek, amit a sokszorosítás közben Brophy kolleginája megdézsmált. :D (Nagy örömömre)

A lányokkal vasárnap felkerekedtünk, és Brophyékhoz csatlakozva nekivágtunk a nagy kalandnak. Nagyon büszke voltam a csajokra, hiszen nagyon jól viselkedtek, nem ugráltak, nem hisztiztek, pedig rendesen nyúzták őket a srácok.

Kicsit aggódtam, hogy miként fognak reagálni a gyerekek, hiszen a patkányról rengeteg negatív sztereotípia él... Másrészt bár óvodás csoportokkal már foglalkoztam, de különböző mértékben szellemi fogyatékos gyerkőcökkel még nem volt lehetőségem játszani, beszélgetni. Azt hiszem, mission completed... Elég jól megoldottuk a helyzetet. :)

Cara egy kicsit stresszelt az elején, de miután hozzászokott a "tömeghez" és zajhoz, már magától mászott át a gyerekekre, szimatolt, haverkodott. A picurok is jól viselték a megpróbáltatásokat. Zeddicus hercegnővé avanzsált... :)

Meglepetésemre a gondozók is nagyon közvetlenek voltak, az egyik idősebb hölgy minden további nélkül a nyakába vette az összes patkányt, és úgy sétált föl s alá.

Nagyon nagy öröm volt látni ezeket a srácokat, ahogy az állatokkal játszanak, szeretgetik őket. Örülök, hogy elvállaltam, és egy csöppnyi boldogságot vittünk ezeknek a gyereknek az életébe.

Bár többen tapasztalnák meg, hogy milyen csodás dolog, amikor ezek a gyerkőcök megnyílnak, nevetnek... és átéreznék azt, hogy nekik milyen piszok nagy szerencséjük van, hogy egészségesek... Nem akarok moralizálni, de az ember sok mindent átértékel egy-egy ilyen találkozás után...

Köszönöm Gináéknak és Brophyéknak, hogy meghívtak. Remélem, hogy lesz még ilyen alkalom. :)

Illetve ezúton is szeretném kifejezni csodálatomat és tiszteletemet azok iránt, akik ezekkel a gyerekekkel nap mint nap foglalkoznak. Hihetetlen lelkierőről, türelemről és emberségről adnak tanúbizonyságot. Mi nagyjából egy órát töltöttünk el velük, de azért állatnak-embernek egyaránt fárasztó volt. A gondozók a nap 24 órájában ápolják, gondozzák a gyerkőcöket. Minden tiszteletem az övék!

Nah, befejeztem, inkább beszéljenek a képek helyettem :) :

Generalis képek

Szerző: Norelai  2011.11.07. 21:41 2 komment

Reméltem, hogy az őszi szünetben kicsit fellélegezhetek, és az egyetemi kötelezettségek mellett végre jut időm a blogra is. Persze, hogy nem...

Először is Cara visszaesett, újra úgy szörcsög, mintha meg akarna fulladni... Hiába az antibiotikum. Ugye jönnek az ünnepek, nem lesz állatorvos sem... Így közel egy hetet ki kell húznunk egyre taknyosabban. :( Nagyon sajnálom a kis szőröst, mert bár a taknyosságán kívül kutya baja, de egyértelmű, hogy semmi szagot vagy ízt nem érez. Tegnap a maradék gyógyszert véletlenül kiöntöttem az asztalra, és magától felnyalogatta, pedig büdös és keserű. :( El vagyok keseredve, nagyon... :(

Zeddi lába szépen gyógyul, helyette a bőre érdekes... Bogyónak (RIP) is ilyen volt a bőre, akkor azt mondta a doktornéni, hogy az öregség jele... No, hát Zedd a maga 3 hónapjával, minden csak nem öreg. Jövőhéten őt is megvizsgáltatom. Igaz, nem is a tisztaság mintapéldánya a két kicsi. Ritkán lehet őket mosakodáson kapni.

Nasi az egyetlen, aki per pillanat jól van (gyorsan lekopogom)...

A harmadik dolog, ami miatt nincs időm, egyelőre titkos, majd utólag beszámolok róla. :)

Szerző: Norelai  2011.10.28. 11:55 Szólj hozzá!

Ma visszamentünk kontrollra az állatorvoshoz, mert Cara még mindig szörcsög, bár lényegesen jobb, mint volt. Még egy adag Baytril-t (antibiotikumot) kapott, amit már megint sikerült össze-vissza szétlocsolnom a fecskendőből, mert ügyes vagyok, de azért a nagyja az előkészített lekvárba jutott. (Azért ajánlom, hogy inkább bébikajába rakjátok a gyógyszereket, a lekvár csak félmegoldás... Per pill nem futja a 400 Ft-os bébiételre, és a házi lekvár majdnem ugyanoly jó, ha mértékkel adom)

Sajnos a múltkori Baytril injekciónak meglett az eredménye, egy kis foltban megégette a bőrét. Ez teljesen természetes, hiába masszírozzuk el, kivédhetetlen az ilyesmi. Szóval kicsit megkopaszodik az öreglány, idővel majd visszanő a szőre.

Ezek után végigvonszoltam őket az egész városon... Óbudáról át a Fővám térre, aztán a Nyugati pályaudvarra, gondoltam, onnan lesétálok a Jászai Mari térre, elkerülendő a fényes nappal sem biztonságos aluljárót... A BKV-nak hála nem jártak a villamosok a körúton, így elindultam a Margit-hídon... Mire elértem a McDonald's bejáratát, már ismét jártak a villamosok. Nem baj, most már a margitszigeti megállóig elsétálunk. Utána hazabuszozás, és a szőrösök kifeküdtek.

Gondoltam, hogy kiengedem őket hancúrozni kicsit. Ennek az lett az eredménye, hogy Zeddicus az első félórában felszakította a karmát. Ömlött belőle a vér, patkány kifeküdt. Patkány megfog, mancsocska lemos, konstatáltam, hogy a lába még megvan. Majd hiszti, csipogás, és nagy kapálózás közepette sikerült lebetadine-ozni... Saját magamat. A lábára nem nagyon jutott. 20 percen keresztül próbáltam megakadályozni hisztikirálylány mosakodási törekvéseit, hogy legalább a betadine töredéke rajta maradjon. Este még vár ránk egy ugyanilyen menet... Néha úgy szeretném, ha lenne valaki, aki meg meri őket fogni rendesen. Mert egy kézzel patkányt lefogni, másikkal betadine-ozni nem is olyan egyszerű. Most kókadtan patkány zűrhajózik... (aka sputnik) Azért meg fog maradni, csak elszenvedtük első közös sérülésünket.

Szerző: Norelai  2011.10.21. 19:10 Szólj hozzá!

Címkék: betegség sérülés patkány karom

Nagyjából két hete kezdett el makogni a legnagyobb pati... Gondoltam, az inhalálás segíteni fog, eddig mindig segített rajta... Eltelt egy hét, de jóformán csak rosszabbodott. Közben az összeszoktatás közepén jártunk, átköltözött néhány napra Brophyhoz, ahol némileg javult az állapota, egyrészt a meleg, másrészt az újabb inhalálás következtében.

Aztán visszakerültek hozzám, és a nagy újból nekiállt tüsszögni, és makogni, sőt állandóvá váltak a tünetek, köszönhetően annak, hogy a fűtési rendszert és fürdőszobát október közepén, a fűtési szezon kezdetén kell szétverni. No comment. (Ma már van fűtés, hurrá \o/ )

Tegnap bevittem az egész bagázst az egyetemre, mert nem tudtam hová tenni őket... Az egész tanulmányi osztály kirohant patkányokat simogatni, mert hogy milyen aranyosak (persze, először azt hitték, hogy tengerimalacok... ). Becsületükre legyen mondva, hogy nem ugrottak el sikoltozva, amikor kiderült, hogy ők itten patkányállatok.

Ma pedig doktornéniztünk... A kicsik szépek, egészségesek, aranyosak...

Viszont a naggyal komoly gondok vannak. Eleve elég terhelt vérvonalból származik, és már 4 hónapos kora óta küzdünk tüdőgondokkal... Tehát nem újdonság az antibiotikum kúra, meg a visszatérő tüdőből érkező szörcsögés sem. Eddig 5 másik testvéréből egyet elvitt a foga, egyet a tüdeje és a szíve, 2 egészséges, 1-gyel idegi és fogproblémák voltak/vannak.

Viszont ez az orrból érkező makogás, ez nagyon új. Meghallgatta doktornéni a tüdejét, és nem jó... Összeszűkült, nem dolgozik rendesen... Nem mycoplasmás lötyi van benne, hanem valami más. A röntgen alapján meg tudná mondani, hogy mi lehet az... De közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy egy tüdőbeteg és relatíve idős patkányt már nem teszünk ki az altatással járó stressznek.

Miután az egyik tesója szívmegnagyobbodásban halt meg, gondolom, hogy neki is valami hasonlója lehet... (Ettől függetlenül remélem, hogy nem...)
És akkor még itt a felülfertőzött taknyossága is... Így együtt csuda jó kombináció...

Kapott antibiotikumot injekcióban, és szájon át egy hétig ugyanezt az antibiotikumot, fél millis adagokra szétosztva + Immunovetet + Fluimucilt kap. És reménykedünk, hogy segít rajta... :(

(A felsorolt immunerősítő és gyógyszer csak az állatorvos utasítására és általa meghatározott adagokban adható az állatnak! Mielőtt bármilyen készítményt alkalmazni kezdenél konzultálj állatorvossal!)

Szerző: Norelai  2011.10.12. 19:58 Szólj hozzá!

Úgy tűnik, hogy a három nagylánnyal az összeszoktatás végére értünk. Hála Brophynak :)
Ígérem, most már fordítani fogok időt az újabb ismeretterjesztő posztra.
Addig is cukiság:

 

Szerző: Norelai  2011.10.02. 19:28 Szólj hozzá!

Címkék: cukiság patkány összeszoktatás

Néhány helyen már pótoltam a hiányosságokat a képek terén. Megpróbálok minél előbb túl lenni rajta, és a korábbi hibákból tanulva, másképpen linkelni a képeket megkímélve magamat az újabb küzdelmektől.

A következő poszt már esedékes nagyon. Ígérem, hozzálátok hamarosan. :)

Szerző: Norelai  2011.09.14. 21:24 Szólj hozzá!

A hétvége tovarepült. És bocsi, de még mindig nem sikerült időt kerítenem a képek pótlására. Azért igyekszem. A három patkány összeszoktatása félsiker. Idegen helyen már elvannak egymással, de ahogy hazajövünk a nagy máris lufihalazik, és gyapálja a piciket. Brophyéknál reménykeltő volt a helyzet, azt hittem, hogy na, végre hátradőlhetek. Alábecsültem a nagy hisztifaktorát. Már a Pároméknál megkezdődött balhé, éjszakára szét kellett vennem őket ismét. Ma reggel kiengedtem őket, megint balhé lett belőle. Itthon összeeresztettem őket a nagy ketrecben, vér ugyan nem folyt, de nyugi sem volt. Egyelőre a picik vannak a nagy ketrecben, a nagyot a kicsiben helyeztem el. Hazafelé a buszról leszállva összeraktam őket, abban a 10 percben csönd és béke volt.

Folytatjuk az összeszoktatást kertben üldögéléssel, és meglátjuk, hogy mi lesz. Ha minden kötél szakad, Brophyéknál nyaralnak pár napot a csajok, hátha utána nagyobb lesz a békesség itthon.

Drukkoljatok!

Szerző: Norelai  2011.09.11. 18:40 Szólj hozzá!

Címkék: patkány összeszoktatás

Az egyetem első egy hete teljesen elhavazott, még levegőt venni sem nagyon maradt időm. Brophy és párja segítségével rájöttünk, hogy a Színekhez tartozó képek nem jelennek meg. A blog.hu nem szereti a java scripteket... Html-hez nem értek, Brophy párja világosított fel... :)) Külön köszönet ezért neki.

Igyekszem a hétvége folyamán orvosolni a problémát, de meglehetősen időigényes folyamat, s a várakozásaimmal ellentétben igencsak mínuszban vagyok időügyileg. Nagyjából mindent meg kéne csinálnom... tegnapra.

Igyekszem utolérni magamat, de a napi 12-16 óra rohangálás után már nem nagyon van erőm, és kedvem pepecselni. Úgy döntöttem, hogy publikálom a leírásokat, aztán folyamatosan töltögetem a képeket mellé.

Ígérem, nem marad el a folytatás, csak nincs most erőm sok oldalnyi angol szöveget lefordítani. :) De ami késik, az nem múlik. :)

Színekhez link:

patkanyokrol.blog.hu/2011/08/31/szinek_mintak_testfelepites_bunda

Szerző: Norelai  2011.09.07. 21:05 Szólj hozzá!

Tegnap este segítséget kaptam Brophy személyében, aki innentől fogva árgus szemekkel fogja figyelni minden bejegyzésemet, és javítgatja a hibákat.

Sok szeretettel köszöntöm itt! Remélem, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésünk. :)

Wellcome on board! :D

Szerző: Norelai  2011.09.01. 11:19 1 komment

süti beállítások módosítása